Köszönök mindent az Én Édesanyámnak! 🙂
Minden Anyának, Nagyinak, Dédinek kívánok sok szépet, örömöt ebben az életben! 🙂
Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
anyák napja hajnalára,
illatosan!
Zúgja az erdő, susogja a szellő.
Üzenik az ágak, lombok:
légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!
Egy kicsi segítséget szeretnék kérni. Kívülállóként ki hogyan értékeli azt az eseményt, hogy van a névnapja az embernek, és a hőn szeretett párjától, aki állítólag szereti nem kap semmit.
A sztori a következő:
Munkából hazaérek, bedobok egy adag mosnivalót, kicsi ugribugri Enikős kínzó tornára, aztán irány a kád. Amíg folyik a víz hallom hazajön. Elégedett vagyok magammal az időzítés szempontjából, hiszen fitten ülök a kádban, így legalább időt és teret adok Neki, hogy fel tudjon köszönteni. Dobog a szíven, mint minden ajándékozáskor… pedig névnapkor nem szoktunk nagy dolgokat adni és kapni. Gyorsan felkapok magamra valami otthonit, és köszöntöm. …..semmi! No, gondoltam akkor még hagyok kicsi időt, megyek teregetni, mert sípol a mosógép, hogy a mosás kéééész. Odajön, hogy segít teregetni, közben beszélgetünk kinek hogy telt a napja. Kiderül örül, hogy nem esik, így legalább gyorsan el tud menni futni. Felhívom a figyelmét, hogy egyedül is megy a teregetés, ha gondolja… nem gondolta úgy…. Végeztünk, Ő elment átöltözni futósba, én pedig leültem a mailjeimet megnézni… de még mindig semmi…. Kicsit rosszul esett, hogy hazajön, mindennel foglalkozik, de nem mondja még egy szóval sem hogy boldog névnapot…. Gondoltam (kissé naivan, és kissé szentimentálisan, hogy ha majd hazajön futásból akkor ad vmit, hazafut egy csokorral, vagy valmi ilyesmi… ) Elfoglaltam magam mindennel, csak hogy ne kelljen erre gondolnom.
Hazajött izzadtan, lihegve, csokor nélkül… Amikor nyugi volt, elmondta…közölte, hogy majd fog találkozni egy két barátjával (örültem, hogy kicsit egyedül lehetek, és Ő is kikapcsolódik), és hogy akkor majd útba ejti anyukáját és vesz neki anyák napi csokrot és beszalad vele… (ok, ezzel nincs is baj…) Ja, megjegyzem a kolléganője munkából hazamenet egy hatalmas csokorral távozott, és Ő megkérdezte, hogy kitől kapta. A kolléganő pedig közölte, hogy náluk összejön a család, és az anyák napját tartják azért ez a sok virág…. Drágám elmondta, hogy ha ez a bizonyos munkatárs nem említi, hogy mi lesz vasárnap azaz ma, el is felejti…pedig hét elején még mi ketten is szóba hoztuk, és volt róla szó máshol is.
Még mindig semmi….
Kezdtem gyanakodni…. Aztán bekapcsolta az saját gépét (tudni kell megjelenik az aktuális névnap az asztalon). Láss csodát odajött mellém, és mondta, hogy ma még nem is mondta, hogy boldog névnapot…. valóban! Aztán kérdezte, hogy megtaláltam – e az ajándékot… ??? mit??? hol??? nem is kerestem… kellett volna????!!! Közölte, hogy a táskámba tette… Mondtam, hogy egy másikat vittem magammal, csak kint maradt az előtérben amit használtam előtte… Kimentem megnéztem izgalommal, hogy mi az… Hááát nem mondhatnám egy névnapi ajándéknak… egy szelet sportos csoki lapult a táskában… Amikor kedveskedni akar az ember a másiknak egy átlagos hétköznap, akkor csempészik bele ilyen dolgokat… legalábbis Nálunk… (ez az én szokásom, amit én találtam ki abszolút jóindulatól, és a meglepetés miatt, hétköznapok színesítésére) “névnapi csoki”-ezt mondta rá. Nem tudtam sírjak vagy nevessek. Inkább megköszöntem, és visszatettem a táskámba. Több nem is történt.
Azóta nem szóltam erről senkinek. Neki sem említettem. Nagyon rosszul esik. Most akkor mi van?
1. Ha nagyon jóhiszemű akarok lenni, akkor azt mondom, hogy elfelejtette, este a gép előtt döbbent rá mekkora feledékeny marha, és cikinek tartotta bevallani, vagy félt hogy megsértődöm/megharagszom, és úgy gondolta, hogy azt a szelet sportos csokit kinevezi névnapi csokinak. Azóta is marja a bűntudat, de már nem fog utólag felköszönteni. Előbb utóbb feledésbe merül…
2. Tényleg Úgy gondolta, hogy az a csoki az én névnapi ajándékom, és semmi több. Mondta, odaadta, az az én hibám, hogy táskát cseréltem…
3. Tudta, de nem akart semmit venni.
Kérdezem Én, hogy mi a fenét gondoljak! Azóta sírhatnékom van, hogy akkor most mi van. Én biztos nem fogom Neki mondani, megkérdezni, hogy mi van… Nem baj…hamarosan elindul itthonról, és akkor lehet jól kibőgöm magam, bár érteni valószínű akkor sem fogom, és azt sem fogom tudni mit gondoljak… erről az egészről, Róla, meg úgy egyébként. Még akkor sem láttam semmi megingást, mikor vásárolgattunk és mutattam a cserepes növényeket, és kérdeztem, hogy ilyet visz majd vagy vágottat… Mondtam, a vágott is szép és jó, csak hamar elhervad… de a szándék a lényeg, és nem az hogy sajnáljuk szegény félbe nyesett virágot… Semmi…
Egy szál vörös rózsa, nem több… ennyi is elég lett volna.
Csalódott vagyok, csalódtam…. Szomorú vagyok 🙁
