Nem is tudom hol folytassam. Talán ott, hogy mama átjárt néha. Kétszer vagy háromszor megtörtént (legalábbis amit észrevettem) hogy a költözésem napjaiban heteiben, amikor már minden a helyére került (főleg a ruhák-cipők…bár nem dúskálok egyikből sem…) akkor rájött a Kedves, hogy majd neki is át kell még ezt-azt hozni a szomszédból. Anyuci tudhatott erről, és mikor elutaztunk hétvégén persze át is ment, és átvitte azt az ezt-azt. Ezzel mindaddig nagyon nincs is baj, amíg lerakja a székre, fotelra, asztalra, esetleg előre szól…. Nem így történt. Amikor hazaértünk, és muszáj volt a ruhásszekrénybe visszapakolni azt a felsőt amit nem viseltem, meglepődve tapasztaltam, hogy nem úgy vannak a dolgaim, egy-két dolog teljesen máshova került át. Amikor költözés után helyre rakja az ember lánya a ruháit, személyes dolgait, azt igyekszik jól megjegyezni, hogy ne kelljen keresgélni, és nálam az szokott lenni a végleges helye is, nem utolsó sorban olyan az agyam ilyenkor mint a fényképezőgép.
Nagyon kiakadtam. Persze próbált, és sikerült is csitítani, pedig ajtóstól mentem volna az anyjának! Az Én anyám, már kamasz koromban, amikor pl. kivasalta a ruhámat, azt nem pakolta be a szekrényembe, hanem a kezembe nyomta, vagy letette az ágyam szélére, és megkért, hogy rakjam a helyére. A szobámat én takarítottam, én pakoltam, én ágyaztam, Én váram az Én területem, és mint mindenkinek vannak tabu dolgai.
Azt mondta, hogy rákérdez majd miért pakolgatott… persze annyi volt a válasz, hogy mert szó volt az ez-az átvitelének, és ő áthozta, el is pakolta… Nyomatékosan elmondtam Ő neki hogy azzal hogy Én itt élek mostantól, bármennyire sem tetszik anyunak, ez egy magán lakás, és ez a pár holmi itt az én magántulajdonom… én sem megyek át hozzá pakolni a szekrényét…a fia pedig felnőtt férfi, át tudja vinni amit akar, és helyet is talál neki… Látszólag megértette…
Következő hétvégi elmenetelkor direktbe úgy pakoltam, hogy ha vki megmozdít valamit, vagy csak arrébtol egy vállfát akkor azt észrevegyem…. Észrevettem… Megint kiakadtam… Veszekedtünk…de akkor ott megvilágosodtam, és rájöttem, hogy így akar szétválasztani minket… feszültséget teremt, úgy hogy hiába van nekem igazam, mégsem lesz az, mert úgy is lehet a lapokat forgatni, hogy alul maradok. Felindulásomban közöltem Vele, hogy “ha el akar marni mellőlem a drágaság, akkor nagyon sokat kell dolgoznia, mert nem lesz egyszerű!”
Neki nem volt egyszerű. Nekem látszólag az volt. Annyi dolgom volt csupán, hogy nem foglalkozom vele, és kedves vagyok, amikor mégis muszáj… A nagypapát (apja), a testvére családját, a volt férjét (apósjelöltem) és a családját megszerettem, és ők is megszerettek engem. Érdekes módon, mindig éreztem, egy olyan furcsaságot, hogy ezek az emberek kimondatlanul, de nem igazán kedvelték az Én “kedves” szomszédomat…
Teltek a hetek, hónapok, és már lassan 2 éve voltunk együtt. Nekem felmerültek olyan dolgok (szerintem normálisan), hogy majd lassan tovább kellene lépni, és gondolkodni a közeli-távoli jövőn. Aztán ez megmaradt a gondolataimban…
Úgy két és fél év elteltével, egyre erősödtek ezek az érzések. Leültettem, hogy beszéljünk erről. Teljesen magamra maradtam a beszélgetésben…mintha csak én akarnék bármit is. Elkeseredtem. A legtöbb amit mondott Ő, hogy “majd, eljön annak az ideje, ezek felelősségteljes lépések, mind a házasság, mind a gyerekvállalás, majd még átgondolja” de a legfájóbb és legmegdöbbentőbb az volt, hogy azt mondta hogy “mit fog szólni anyám, meg a család, azért ezt meg kell velük is vitatni”…. ????… mégis kinek az életéről, jövőjéről van szó???….. Maximum annyi beleszólásuk lehet, hogy örülnek!
Amikor nem látott senki akkor sírtam. Mikor ünnep (szülinap, karácsony, stb) közelgett szomorú lettem, mert tudtam, hogy nem fogja megkérni a kezem.
Amikor legközelebb beszéltünk (Én beszéltem, Ő hallgatott) többek között ezekről is, már tudtam, hogy hamarosan vége lesz, de még szerettem, és nem lett volna könnyű csak úgy lépni….
Szilveszter… elvitt wellnessbe. De nagyon rémes helyre. Hideg volt a szoba, a fürdőben, hideg volt a víz is, a masszázs szobában is hűvös volt, sikerült felfáznom, és véreset pisilnem, és még egy meghitt beszélgetés sem volt, csak mismásolás, és a látszat dolgok, hogy milyen jól érezzük magunkat… Egyetlen jó volt a kaja, a személyzet, és hogy összehaverkodtunk egy fiatal házaspárral, ők haza is vittek minket autóval. Kiderült, hogy a drága mamának nem lett elmondva… (addig mindenről tájékoztatva volt) és mikor hívott minket akkor tudta, hogy már elfoglaltuk a szállást… (ahogy kihallottam a telefonon keresztül totál kiakadt……????….örülni kellett volna, hogy “jól” érezzük magunkat, és ennyi!!!)
Már új év volt. Új év, úgy remény…de mire. Ez az év volt a hab a tortán… (azaz csak az év eleje)
Már a hócipőm tele volt mindennel! Egyre jobban kezdtem utálni a szomszédot (ő is Engem, habár okot nem adtam rá, ….Én segítettem mindenben mikor-miután műtötték a kezét, mikor az apja kórházba került, és Én jártam ki hozzá a világ végére munka után beadni a délutáni Fraxiparint, Én álltam támasztékként neki is és a fiacskája mellett mikor a fia apja meghalt, a temetéskor, és úgy egyébként a hétköznapokban, csak úgy átküldtem a fiával egy kis ebédet a hűtőjébe, mikor hétvégén vagy esetleg hét közben főztem, és ő az esti 12 órás műszakban volt….) Ő csak keresztbe rakott Nekem mindvégig, és ott szapult ahol csak tudott (egyszer még anyám előtt is amikor meghívtuk pár napra hozzánk vidékre….anyám kikerekedett szemmel megkérdezte, hogy olyan rossza lányom, hogy ilyeneket állítasz?!… Elásta magát…)
Az i-re a pontot az tette, mikor egy nap a pasim dolgozós táskájába szerettem volna tenni egy kis meglepi csokit a holnapi napra. Soha nem kutatnám át senki holmiját! Viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy amikor kicipzároztam, hogy beletegyem a meglepit, egy esküvői meghívó virított az unokatesója és a vőlegénye nevével. Az ember kíváncsi, hát kivettem, és elolvastam mikor is tartják… Furcsállottam, hogy nem szólt erről nekem, de úgy voltam Én sem szólok, hogy tudok róla… Táskát visszazártam, és ennyi…
Hét végén meglátogattuk a nagypapát… Ebédfőzés, feszült hangulat, szinte robbanás közeli… Ebédeltünk nagyban, mikor csörgött a telefon. Valami ismerős volt. A nagypapa boldogan elkezdte mondani, hogy lesz esküvő a családba, és hogy kinek, és mikor, és már beszélt velük stb. Anyucit figyelve láttam, hogy lemerevedik, ugyan úgy a kedves fiacskája is (Ezek szerint mismásolás folyt)
Telefon lerak, témáról tovább beszélgetés. Persze hazudoztak végig, és próbálták terelni a szót… Azt hazudták, hogy ők azaz mi még nem kaptunk meghívót, biztos személyesen adják át, vagy még fel sem adták…
Min sértődött meg anyuci hazafelé, máig nem tudom, de úgy viselkedett, mint egy durcás kislány. Nem szólt hozzánk, a busz másik végébe szállt, könnyes volt a szeme… A hazaúton legalább volt arra lehetőségem, hogy elmondjam a pasinak, hogy bizony tudok a meghívóról, és igenis elmondom neki is! Ő arra kért ne említsem most ezt meg anyunak… Rendes lány vagyok, hallgattam rá…. lehet nem kellett volna.
Minden esetre a hétvége fényében, elhatároztam, és meg is mondtam Neki, hogy ha nem dönt végre péntekig akkor elveszít. Engem akar, vagy sem… beszélünk végre felnőttként vagy sem… Keddi nap átmentünk szomszédolni… Most már hiába kért meg, hogy nem mondjak bizonyos dolgokat, már nem hallgattam rá. Elmondtam, hogy mi a tényállás, hogy úgy érzem utál engem, és kérdőre vontam miért, aztán, hogy ultimátumot kapott a fia, és hogy tudok a meghívóról, és kérdőre vontam miben hazudoztak még….
Totális családi dráma… de erős voltam, nagyon erős… Nem hatottak meg a sértései, az alaptalan vádjai, a könnyei, és a fia sem, aki ült megnémulva… Elmondtam mi nyomja a bögyöm, hallgattam a hülye kifogásait, néztem még kicsit a mellettem ülő szerencsétlen férfit, aztán felálltam, megköszöntem a teát, jó éjszakát kívántam, lezuhanyoztam, elbőgtem magam, és leültem a Tv elé. Hallgattam a falon átjövő sírós kiabálását, aztán csak annyit éreztem hogy elégedett vagyok, és erős, és nagyon fáradt…
Másnap felregisztráltam egy társkeresős oldalra, harmadnap már randiztam egy jóképű sráccal… És nem volt bűntudatom…
A pénteki nap érdeklődni kezdtem kinél szállhatok meg amíg vissza nem tudok az albérletbe kiadott lakásomba menni… Vasárnap rákérdeztem mire jutott velünk kapcsolatban… nem tudtam meg lényegi infót (erre számítottam) , így közöltem a jó hírt… Kedden este már szabad voltam. Nem sokkal később pedig már nem függtem tőle….
Boldog voltam, szabad, vidám.
Azóta nem gondoltam Rá, és a szomszédra… legyenek boldogok együtt.
Ha volt valaha jobb leírás mint a Csernus A Férfi és A Nő című könyvek…. nagyon sok minden rájuk illett. Tiszta esettanulmány…. 🙂
Vége.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: