Gondoltam mesélek kicsit a szerelmekről, és sokminden másról.
Az első “pasira” mindenki emlékszik, még akkor is ha plátói. Nekem gimiben adódott, hogy elsős kis csibeként belezúgtam egy nálam jóval idősebb srácba. Ha jól emlékszem gépész volt. Legalább is annak tanult. Nagy plátói szerelmem volt egész hosszú ideig. Aztán jött a többi… 🙂 Volt olyan aki énekelt, volt olyan aki kosarazott, volt olyan is aki osztálytársam volt és csak jött és ment a szívemben egy pár napon keresztül. Az elő csókomat is az emlékezetemben őrzöm, annyira vicces volt! 🙂 Gimnazistaként táboroztunk, és minden este volt egy kis party az ebédlőrészben megtartva. Nem szabadott elvileg alkoholt fogyasztani, de lázadó, bulizni vágyó kamaszok voltunk, tomboló hormonokkal, távol a szülőktől. Sutyiba becsempészett vodka- narancslével felhígítva, ez volt a mi Margarita koktélunk, vagy gin- tonikkal pedig a Cosmopolitan koktélunk. Nem rugtunk be, attól féltünk. A tanárok tisztában voltak azzal, hogy fogy némi alkohol a diákok körében, és ez ellen nem tudnak tenni, nem akartak hangulat rombolók lenni. Azt viszont keményen szankcionálták ha valaki lerészegedett, esetleg rosszul is lett. Hideg zuhany ruhástól, aztán átöltözés, és pár óra alvás után hajnali ébresztése az illetőnek, tornacipő fel, X+1 kör lefutása a kosárpályán, Y felülés, Z fekvőtámasz a pályán, akkor is ha mindenki látja, ha zuhog az eső! Szóval ez volt a bünti! 😛 Visszatérve szerelem, és első csók… Fogyott a Cosmo, jó volt a hangulat, vigyorogtunk mint a “tejbetök”, és roptuk a retro számokra! És akkor a nagy tánc közben valaki hátam mögé jött, átkarolt, és együtt mozogtunk a zenére. Amikor megfordultam, hogy lássam kivel táncolok (megsúgom olyan béna kinézetű fiúk nem voltak, max. átlagosak ) egyszer csak nagyon közel volt az arca. Éppen hogy láttam ki az. Aztán éreztem a lélegzetét is. Átfogott, szorosan tartott, és megcsókolt. Először csak nyelv nélkül, majd mivel egyszerre nyitottuk a szánkat, találkozott a nyelvünk is… Nem volt nyálas, meg ilyenek…, inkább puha, meleg, édes, finom. Annyira intenzíven megmaradt ez az élmény, hogy szinte még mindig fel tudom idézni az érzést, az érzéseket, amit kiváltott belőlem. Aztán kiderült hogy alacsonyabb nálam a fiú egy csöppet. Szegény ott gebeszkedett, hogy elérjen… Helyes srác volt… Másnap persze nem is beszéltünk. Volt egy összevillanásunk, egy mosollyal, amiből mindketten tudtuk, hogy O.K. megtörtént ami, jó volt, vicces volt, de szorosabb viszonyt nem szeretnénk egymással. Így volt ez az első csókkal. Ezekre a dolgokra szerintem a többség emlékszik. Aztán jön úgyis a többi. Mármint csók… Jön az akarva akaratlan összehasonlítás. (Most teljesen úgy írom ezeket, mintha olyan nagy férfihódító lettem volna, pedig két kezemen meg tudom számolni mennyit csókoltam meg, és egy kezemen, hogy mennyi férfival feküdtem le) Volt nyálas, harapós, tökéletes, béna, és jelenleg a párom nem az a nagy smárgép. Tud, de nem akar, és nem az a lényeg mennyiszer cserél nyálat az ember… Inkább pici puszik, sok-sok ölelés és bújás! 🙂
Az első szerelem, aki “kézzel fogható volt” 🙂 a főiskolán kopogtatott. Eleinte titkoltuk, mintha valamilyen nagy bűn lenne. Pedig nem. Én kollégista voltam, Ő otthon lakott a szülői házban. Ahhoz képest, hogy egy városban laktunk, nem sokat láttuk egymást. Tanultunk, más órarendünk volt, neki ott volt a család, Nekem pedig hétvégente illett, és kellett is hazautaznom. Nem is volt ezzel baj, eleinte. Aztán Én egyre jobban igényeltem a közelségét. Nem kaptam meg. Aztán egyre többször fordult elő, hogy amikor igazán szükségem lett volna rá, hogy velem legyen sehol nem volt. A szakításunk, egész hülyén történt. Mondhatni részéről gyermeteg mód… Én egy eldugott falucskában “nyaraltam” tökéletesen egyedül… Mindeközben Ő, a Balatonnál süttette magát, és “véletlenül” összefutott az exével. És lefeküdt vele… bosszúból! …? Ugyanis Én nem feküdtem le vele akkor mikor Ő erre készült, mielőtt elmentem “nyaralni”… de egy utalást sem tett ezirányban, semmi nonverbális-verbális kommunikációs ismeretet nem vetett be ennek érdekében… Sms-ben közölte a tényeket. Mondhatom remek volt. Totális befordulás, depi. Ahhoz képest gyorsan túl lettem a szakítás okozta gyötrelmeken. Mondjuk csak 5 kemény hónapig voltunk “együtt” …újult erővel néztem elébe a nyárnak, és az újabb félvnek. 🙂
Nem kellett sokat várnom, hogy ismét szerelmes legyek… most már igazán szerelmes. Még mindig fősuli, még mindig koli. Hétvégente hazabusz. Otthon voltam, mikor csörgött barátosném, hogy már nagyon régen nem láttuk egymást, és olyan jó lenne kicsit dumcsizni, és hátha lesznek fiúk is… voltak fiúk… 😀 Tavaszi eső esett, és természetesen nem volt ernyőm… Egy nagyobb társaság jött össze fele ismerős, fele nem. Beszélgettünk, iszogattunk. Megbeszéltük, hogy átmegyünk egy másik helyre. Kiszemelt “áldozat” ernyőt tartott felém, a karját nyújtotta, és így ballagtunk a többiek után. Beszélgettünk, mosolyogtunk nagyokat egymásra, majd egyszer csak megtorpant, magához húzott, és megcsókolt. Olyan nagy romantikus filmbe illő jelenet volt. Legalábbis nekem. Ő volt a Mr. Tökéletes. Csókban mindenféleképpen… 😉 Nos, a nagy lamúr egészen négy év 5 hónapig tartott. Buta féltékeny liba voltam, és ez lett többek között a veszte a kapcsolatnak. Aztán Ő is hibás volt egy pár dologban. Mentségére szolgál, hogy szeretett… Nagyrészt Én rontottam el. Túlságosan akartam őt. Magamnak akartam. Megfojtottam a szeretetemmel. Pedig lehetett volna belőle több is. Már nem is emlékszem Ő mivel hibázott. Talán lassú volt, Pató Pál úr, és nem sajnálta magától az italt. Nem alkohol függő, de jó úton járt. Én meg féltékeny, akaratos, és türelmetlen voltam. Nagyon szenvedős, sírós, elköltözős szakítás volt. Én már hónapok óta szenvedtem, veszekedtünk is néha, én sokat sírtam, ő megtriplázta a “mindenhol jobb mint otthon” dolgot. Sírtunk mindketten mikor Ő elment tőlem. Drámai volt. Fogta a táskáját, amiben az utolsó pár ruhadarabot begyűrte, körülnézett a lakásban még egyszer utoljára. Én az ágyon zokogtam, arcomat a kezembe temetve, és iszonyúan szenvedtem. Tudtam akkor már hogy mit rontottam el, és hogy szeretett, és hogy már nem lehet visszacsinálni. Tudtam kilép az ajtón, és soha többé nem fogom újra átölelni, megcsókolni, simogatni, és ő sem engem. Nagyon fájt! Az ajtóba odamentem hozzá, és annyit mondtam, hogy még mindig szeretem, és ha kimegy azon az ajtón akkor köztünk mindennek vége. Átölelt, szorosan, utoljára, megcsókolt utoljára, éreztem a könnyei ízét…utoljára. Csak annyit mondott szerettelek. Becsukódott az ajtó, és a földre rogytam, és csak sírtam. Megszűnt a tér, az idő, minden. Tökéletes csókkal indult, tökéletes szerelem volt, és nagyon fájdalmas vége tért mindkettőnk számára. Tökéletes pár voltunk. Túl szép hogy igaz legyen.
A következő pár nap sírás, aztán jött a barátnőkkel való ereszd el a hajam, full extrásan rongyrázós partyk egymásutánja, felejtés minden áron. ….sikeresen… mert amint lezártam magamban a dolgokat, és újra nyitott voltam egy új kapcsolatra, jött is egyből. De ez már egy másik történet… Egy egészen más… Olyan amit nem lehet, nem tudnék egybe, egy szuszra leírni. Talán a következő bejegyzések egyike az lesz. 🙂
Kommentek