Csak rövid bejegyzést írok, mert késő is van, és kicsit fáradt is vagyok.

A minap utazgattam a fővárosi tömegközlekedéssel. Éppen a nagy ajándékvásárlásnak indultam neki. Nem tudom ki hogy van ezzel, de amikor felszáll egy csomó ember nem adom át mindenkinek a helyem. Lehet megköveznek ezért, de megválogatom ki az akinek felállok, és átnyújtom az előre melegített ülést. Az olyanoknak akik tudnak sietni, futni a busz-metró-villamos-hév-troli után azok tudnak állni, legyen akár 40 évvel idősebb is nálam! Aki iskolás, és egész nap ül az iskolapadban igazán tud állni egy kicsit. Az viszont aki hatalmas vagy törékeny cókmókkal van annak lehet átadom a helyet, bár szoktam magamban gondolni, hogy mindenki úgy vegye meg a fél boltot, hogy azt mozgó járművön állva is képes legyen épségben hazaszállítani, saját magával együtt, és nem veszélyeztetve a többi utast.

A törött karú, lábúakat naná hogy hellyel kell kínálni. Én sem utaznék pl. esernyővel az ép kezemben a trolin állva. Hacsak nem akarok vmelyik traumatologiára befeküdni. Persze ott vannak az idősek akik bottal is alig botorkálnak, és a lépcsőn is alig bírnak feljönni, azoknak kötelezően le kell ülni.  Még a végén belehalnának a leszúrt rittbergerbe amikor fékez a jármű. Ki a fene akar jegyzőkönyvet körmölni…  A nehezen mozgó nagydarab emberek nagy része pedig nem hormonzavar miatt tulsúlyos, hanem a rossz táplálkozás-életmód miatt, mint ahogyan a magyarok többsége sajnos elhízott. Nálunk a suliba anno a kövéreket csúfoltuk, azt a 1-2 embert, most a suliban a gizdákat csúfolják, azt az 1-2 embert.  Ezért hagyom állni őket…. N.-fittness. (most jöhet a kerékbetörés a magasabb BMI indexel rendelkezőktől :)) Na de most tényleg, lehet egészségesen élni és mozogni, és nem az a cél hogy címlaplány/fiú legyen valaki, csak egészséges legyen, viszonylagosan normál súllyal. Na mindegy.

A kisgyerkőcös anyut-aput elsőként, és nem elfelejtendő a kismama sem! Ők azok akik igazán megérdemlik! És ezt meg lehetne tanítani a fiatalabb kamasz korosztállyal is, mert hát tisztelet a kivétel, de nem nagyon mozdítják meg a selyembugyogós popsijukat! Csak a nagyzolás, a divat, a kiló smink (anyja lennék adnék 2 kellemes arclegyintést/paskolást, vagy javasolnám az arc csipkedést attól bepirosodik az orcája egész napra, de hát ha nem is akkor legalább kidobnám a vakolóanyagot) A mi szüleink simán rámondták arra aki agyonsminkelte magát, hogy bárcás…       (…rossz anya lennék ha lenne egy kamasz lányom?!)

Én átadom a helyem ezeknek az embereknek. Még akkor is ha fáradt vagyok, és a napomat végigdolgozom, és végig állom és járom. Akkor is ha cipelek. Megérdemlik, és hát mi is lehetünk egyszer hasonló cipőben.

Nem tűntem, el, csak kicsit betemetett a munka. No, meg persze az, hogy hamarosan szülinapja lesz az Én Drágámnak. 🙂 Ilyenkor, – nem tudom ki hogy van ezzel – Én már egy másfél hónappal a napja előtt már azon agyalok, hogy milyen legyen a torta, mit vegyek, hogyan fogom átadni, és hogy vajon fog -e neki örülni. Aztán jön a neten utánanézés, a bolt-körtúra, lejárom a lábamat, ha már Pláza, akkor beugrok egy kis tejért, kenyérért, meg ez-meg-az-ért, tehát a kezem-hátam is leszakad. Aztán persze nem veszek ajándékot, max. csomagolóanyagot, és egy kis apróságot, amit útközben fedezek fel, hogy:   “Nahát! Ennek is biztos örülne”. Mire odajutok, hogy azt, amit kigondoltam, kinéztem ajándékot meg is vegyem, valamilyen úton-módon kiderül, hogy nem jó, nem használná, nem örülne neki. ….meg vagyok lőve ilyenkor.

Most is. Habár már kinéztem mit is veszek, olyan kis bzonytalan vagyok. Mivel az Én Szerelmem, nem hiszem, hogy blogot olvasna, és nem hinném, hogy pont itt, és azt is biztosan tudom, hogy nem is tudja, hogy írok, és azt hogy milyen néven azt pláne nem.  Egyszerűen nem az ő műfaja. Tehát, kigondoltam, hogy kap egy laptop hátizsákot, mivel amúgy is hátizsákkal rohangál mindenfelé, és ha kell gépet is cipelnie, akkor ez mégiscsak ideális, mint egy egyszeű sport hátitatyóba bedobni egy x100000Ft-os ketyerét. Aztán kinéztem emellé még egy melegítő nacit, amiben főleg otthon tud szambázni. 🙂 Olyan kényelmes, nem susogós anyagból. 🙂 Lesz torta, méghozzá parfétorta. Előtte lévő napra, pedig titokban összecsődítem a baráti kört (ami az Ő baráti köre, bár mostanra már persze az enyém is) és elmegyünk eggyet vacsizni. Meghívom egy olyan helyre ahol lehet kalózkodni, vagy óceánban érezni magunkat, vagy a szavannán, vagy az őserdő mélyén 😉 Nem írok reklámot, mert még ejnye-ejnye lesz! 🙂

Szóval barátok. A tavalyi szülinapján egy 6 db-os fagyis kelyhet kapott (imádja a fagyit), de a nagy meglepi az az volt, hogy egy nagy baráti titkos meglepetést ügyeskedtem ki. “Elraboltuk”, és elvittük egy jó kis fedett paint ball helyre, ahol ott voltak már a többiek. Játszottunk egy fergetegeset (én életembe először, de nem utoljára :)). Aztán elvittük a lakásomba (most más lakja) ahol felköszöntöttük, volt nagy torta, és vacsora. Én előző nap “dolgozni mentem”, készítettem egy tökéletes hortobágy húsospalacsintát, és levest. Mindezt titokban! Nagy volt az öröm. 😀 Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek, de főleg Neki. Nagyon örült! 🙂

….Ilyenkor mindig eszembejut, hogy vajon Engem, Nekem mivel lep meg, mit vesz majd az Én 30. Szülinapomra, ami az idén lesz. Vajon olyan lelkesen, és izgulva készül majd, hogy örömet okozzon. Vagy legalább annyira összeszervezve a dolgokat mint Én (még a szüleit is felhívtam, egyeztetni, Ők mikor köszöntik), vagy lesz -e baráti meglepi… Én tudom mit kapnék szivesen… 😛   “…Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?…” (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

… az Én nagy dilemmám, hogy jó lesz -e amit kigondoltam, megvegyem -e, gondolkozzak még kicsit rajta, örül majd neki? Megkérdeztem mit szeretne ugyan, de csak anyit mondott, hogy parfétortát, és előtte egy  finom spagetti carbonara-t… hááát ez valahogy nagyon soványka….

Az elkövetkezendő napokban lesz biztos cipőtalp-kopás, derék-kar leszakadás, millió+1 szatyor, kistáska, és a metró bejárat-kijáratnál ott vár majd a kedves ellenőr, szigorú tekintettel (pedig csak nagy a huzat, azért ráncol), és akkor már azon fogok dilemmázni, hogy vajon lesz -e annyi empátia benne, hogy nem törődik Velem… különben kezébenyomom az összes pakkot amíg előkotorom neki a bérletet, ezzel okozva emberünknek földöntúli gyönyört aznapra! 😀

A hétvégén “családlátogatás ” volt. Azaz hazautaztunk a szüleimhez.

 Furcsa egy “lény” a szülő. Mindent elkövet, hogy megvédje a gyerekét, hogy óvja a sérelmektől, hogy ne lépjen esetleg ugyanabba a hibába mint Ő maga. Képesek mindenre elszánt anyatigrisként vagy kemény smasszerként védelmezni a “kicsi”lányukat. Aztán ez a fene nagy féltés, és az, hogy még mindig meg akarják mondani a tutit, és irányítanának sosem végződik jól. Jön az ellenállás, a dac, a “csakazértsemúgycsinálom”. Aztán egyre idegesítőbbé válik, és amikor már-már azt veszem észre, hogy az én életemet szeretnék élni, és irányítani, és egyszer csak szakad a cérna….

Most is ez volt. Multkor is ez volt. Mindig így lesz? Hiába próbálom megértetni velük az én verziómat, nem megy. Sértődés, és kisebb-nagyobb veszekedés van olyankor. Jön a sakk-matt helyzet, mikor az ember fejéhez vágják, hogy mennyi mindent köszönhetek Nekik (és milyen igaz!), és a gyerek nem beszélhet így a szülejével, és nem baj hogy már felnőttem, én Nekik mindigis a csöpp kis leányuk maradok (és ez is milyen igaz!).  …..jön a De.. Igen, a de, hogy Nekik hogy esett volna anno mikor ilyen idősek voltak, az hogy így beleszoljanak mindenbe a szülők, és hogy Ők is lázadtak…gondoljanak csak bele… Újabb sértődés, vita… Már alig mondok el dolgokat, mindig van mibe beleszólni. Néha ilyenkor úgy érzem magam mint a harctéren. Vagy mint egy lázadó kamasz. Lehetséges azért, mert kamaszként nem lázadtam, így hát most bepótlom. Csöndes, introvertált gyerek voltam inkább. Most sem vagyok a társaság középpontja, de lényegesen sokat változtam, előnyömre.

Szóval így zajlik néha egy-egy “családlátogatás”. Gondolom nem vagyok egyedül ezzel. 🙂

Lehetne mit írni erről is. No, majd egyszer… 😉 

Ez most olyan rövidke bejegyzés…. 

Most jut eszembe… Szegény leendő gyerekem/gyerekeim…. ha én is és a leendő férjem is ilyenek leszünk…. mint mindannyiunk szülője, azaz :  Az Anyatigris és a Smasszer

🙂