Még csak tanulgatom hogy hol- mit találok…
Az első naplómat még tizenévesként írtam egy szép bőrhatású keményfedeles tűzpiros könyvecskébe. Mai napig megvan. Dátumok, nevek, helyek, hogy merre jártam, mit csináltam, kik voltak a barátaim, szerelmem (persze sziorúan csak plátói!), bánatos és vidám pillanatok, titkok. Az irományok lassan-lassan megtöltötték az üres lapokat, betelt, és én abbahagytam az írást. Egészen huszon éves korom elejéig, amikor is jött a nagy love, és vele a számos probléma, és konfliktus amit addíg még nem tapasztaltam. Általában az ember akkor szánja el magát naplóírásra, ha bánatos és egyedül ézi magát a problémáival, vagy ha nagyon boldog és nem elég anyunak, barátnak, barátnőnek elujságolni, hanem magának is (vagy a világnak)… vagy ha a pszichológus dobja fel terápiának… 🙂
Most szélsőségesen efórikus állapotban sem vagyok, és még pszchológusnál sem jártam…. Bánatos! De csak azért mert fáj a frissen leoperált szemölcsöm helye.
Írok, mert jó! Ma nem sokat, de ígérem a következő hosszabb lesz. Elvégre nem lehet mindent egyszerre! 🙂
Jóéjt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: